„Olyan különleges kiadványt tart a kezében, amely történelmi témát dolgoz fel, ugyanakkor mégsem szigorúan a történettudomány körébe tartozó munka, hiszen szerzői az egészségügynek olyan ismert és elismert szakemberei, akik a magyar pszichológia, pszichiátria és neurológia területén alkottak maradandót. A kapocs, amely összeköti őket az elmúlt másfél évszázad történelmével, az egykor a Lipótmezőn működő Országos Pszichiátriai
és Neurológiai Intézet.
A rendhagyó kiadvány az OPNI 139 éves történetét foglalja össze, ám mindezt a legtágabb értelemben, így többek között képet kapunk arról, hogyan indult a pszichiátriai ellátás Magyarországon, kik voltak az intézet vezetői, hogyan emlékeznek vissza az orvosok az itt töltött évekre, mi vezetett a 2007-es bezáráshoz.
Aki ma ellátogat a Lipótmezőre, sajnálatos módon csak egykoron szebb napokat megélt, romos műemléki jellegű épületeket, gazzal benőtt néhai parkokat talál. Az előzetes ismeretekkel nem rendelkező látogató nem is gondolná, hogy másfél évtizeddel ezelőtt ezen a helyen még szakemberek tucatjai páciensek százait kezelték, gyógyították.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet története egészen 1791-ig nyúlik vissza, amikor II. Lipót uralkodása alatt először vetődött fel egy elmegyógyintézet felállításának gondolata. Nyolc évtizeddel később, 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit a Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda, s ezzel kezdetét vette Magyarországon a pszichiátriai és neurológiai
betegek állami ellátása, amelynek központja majd 150 évig a köznyelvben sokszor csak a „Lipótmezőként” vagy „Lipótként” nevezett intézet volt.
A könyvben szereplő írások betekintést nyújtanak a magyar pszichiátria néhány évtized alatt világszínvonalúvá váló munkájába, az OPNI-ban dolgozó nemzetközi hírű orvosok életébe, az egészségügyi ellátórendszert támogató és erősítő társadalmi és egyházi szervezetek tevékenységébe, valamint nem utolsósorban az egykoron itt szolgálatot teljesítő szakemberek
emlékeibe, az utolsó küzdelmes évek eseménysorozatába.
Bár az OPNI bezárta kapuit, ezzel komoly kihívások elé állítva a magyar egészségügyi ellátórendszert, a kötet írásait mégsem csupán a szomorú hangulat uralja. Lipótmezőt örténete u gyanis m eghatározója volt a magyar pszichiátria és neurológia fejlődésének, öröksége pedig a mai napig élénken jelen van, és irányt mutat az új egészségkultúra meghonosításához.
Biztos vagyok abban, hogy minden olvasó – legyen akár szakmabeli vagy a téma iránt érdeklődő, az OPNI-t közelről ismerő vagy annak történetével csak most ismerkedő – talál a könyvben a maga számára érdekes és értékes írásokat. Maga a kötet pedig méltó emléket állít annak az intézetnek, amely majd másfél évszázadon keresztül meghatározó szerepet töltött be hazánk egészségügyi ellátórendszerében. (prof. dr. Kásler Miklós)