MIÉRT FONTOS EZ A KÖNYV?

Messziről kezdem a magyarázatot.

Végzős orvostanhallgatóként olyan szakot kerestem, ahol sokat lehet gondolkodni. Ez volt az ideggyógyászat. Hamarosan rájöttem, hogy a betegeim úgy kilenc tizedét nem tudom megérteni, mert nem szervi okoktól szenvednek. Így jött – a pszichiátria és néhány évnyi zárt osztályos gyakorlat után – a pszichoterápia. Itt olyan emberekkel lehet dolgozni, akiknek van betegségbelátásuk, megtartott – vagy csak némileg torzult – a valóságérzékelésük, hajlandók együttműködni – legalábbis tudatos szinten.

A módszerek? Az 1970-es években még semmiféle formális képzés nem volt. Megtanulhattuk a pszichoanalízis elméletét – még a háború előtt kiadott Freud-művekből. Sajnos, a betegellátás első vonalában dolgozó terapeutának az analízis se nem elég hatékony, se nem elég gyors.

Még akkoriban felfedeztem magamnak a tranzakció-analízist (amit egyébként egy renegát analitikus kreált). Ez rendkívül frappáns, teli nagyon használható megfigyelésekkel. Az önismeretem sokat köszönhet neki, ám a panaszosok zöme számára túl intellektuális és felszínes egyszerre. A társaságban persze nagy sikere volt a gépelt fordításnak, rongyosra sokszorosították.

További próbálkozások: nagyon izgalmas csoportterápiákra emlékszem még a 1980-as évek elejéről. Igen hasznos, és nem utolsó sorban megfizethető módszer – sajnos, a páciensek zöme idegenkedik tőle. Ezután köszöntött be a rendszerszemlélet: ha visszahelyezzük a család által „ajánlott” tagjukat az otthon közegébe – azaz, nem vagyunk hajlandók a gyereket, kamaszt stb. kezelni, csak mindüket együtt – furcsa dolgok derülnek ki. Hihetetlenül frappáns pár- és családterápiás irányzatok alakultak ki, és nagyon sokak számára ma is ez a választandó terápia. Ám ahhoz, hogy igazán jól működjön, olyan „háttérüzem” kell mögé, aminek költségét kevés család tudja megfizetni.

A rendszerváltást megelőző évben létrehoztuk az Animula Szakkiadót, hogy a pszichoterápia és általában a segítői terület fejlődésének legfontosabb alapművei magyarul hozzáférhetők legyenek. A hiány óriási volt – durván 1930-tól 1980-ig volt ez tiltott és tűrt, a nyugati eredmények még nyomokban is alig-alig szivárogtak be. Kicsit úgy voltunk, mint aki Szinyei Merséig ismeri a festészet fejlődését, azután betéved egy Warhol-kiállításra.

A mai modern – amerikai és brit – szakkönyveket megismerve, egyre határozottabban kirajzolódik egy tendencia: a kognitív-viselkedésterápia (kvt) fölénye. Az, hogy az egészségbiztosítók szerint csak ez az irányzat rendelkezik olyan paraméterekkel, amelyekre biztosítás köthető, nyilván nem igazságos, viszont tény.

Hosszú pályafutása alatt a néhai Arnold Lazarus professzor sokat hozzátett az ilyen felfogású kezelések eredményességéhez. Ennek fontos pillére, hogy a kliensek feladatokat és kiegészítő anyagokat kapnak (kérdőívek, értékelő lapok, sémák, tájékoztató füzetek). Mondhatni, a kliensek „dolgoztatása” itt alapelv. A kiegészítő anyagokat sem használja ilyen rendszerességgel egyetlen más irányzat sem. Vagyis a küzdelem a változás érdekében – képletesen – minden fronton és 24 órában folyik.

Nyilván nem véletlen, hogy Lazarus professzor egy sor anyagot készített a terápia támogatásának céljából. (Megjegyzem, más jelentős kognitív terapeuták is.) És az a véleményem, hogy a többszáz önsegítő könyvecske közül, amik a kezemben voltak, ez az egyik legjobb anyag!                 

(Biró Sándor dr.)